

BŰVÉSZ TÁBOR
JELENTKEZÉSI LAP
9 ÉVES KORTÓL.
JÚLIUS 21-25. NAPONTA 09.00-13.00 ÓRA.
RÉSZVÉTELI DÍJ: 50 000Ft
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: JÚLIUS 7.
JELENTKEZÉS: toth.kinga@kult2.hu
ÉTKEZÉST NEM BIZTOSÍTUNK!
Bűvész foglalkozás pozitív hatásai a gyerekekre:
Ha egy gyermek megtanul pár trükköt, különlegesnek érzi magát, hiszen olyat tud, amit más nem, ezáltal sikerélménye lesz. Először családi körben kap elismerést (pl. egy családi szülinapon vagy karácsonyi vacsora után bemutat pár mutatványt), majd később baráti körét is szórakoztatni tudja, akik már várni fogják tőle az újabbnál újabb trükköket, ezáltal ő lesz a csapatban ’’A BŰVÉSZ” 🙂
A trükkök elsajátítása fejleszti a gyerekek kézügyességét (a foglalkozáson arra törekednek, hogy az apró mozdulatokat minél ügyesebben sajátítsák el).
Egy félénkebb visszahúzódó gyermek kinyílik a világ felé, bátrabb lesz, hisz olyan tudásnak van birtokában, amit más nem ismer.
A gyermeknek jobb lesz a kiállása: azaz a bűvész foglalkozáson megtanítom neki, hogy kell szépen kiállva bemutatni a produkcióját, kijavítva egy esetleges görbe testtartást vagy úgynevezett topogást.
A gyerekek szókincse fejlődik, ugyanis a trükkökhöz maguk találnak ki történeteket, én pedig besegítek, hogy az tökéletes legyen, esetleges hibákat orvosolva.
A gyerekek beszédkészsége is fejlődik, ugyanis kedvenc trükkjét akkor tudja bemutatni, ha közben beszél is. Ezáltal egyszerre két helyre kell figyelnie: a kezére, hogy a trükk jól sikerüljön, illetve a szövegre, hogy a trükk érthető legyen.
A gyermeknek új hobbija lesz, ezáltal kevesebb időt ül a tv előtt, kevesebbet játszik számítógépes játékokkal, ezeket az időket kitölti a bűvész trükkök gyakorlása otthon.
Bűvész trükkök: A trükkökhöz való kellékeket én biztosítom (otthon elkészítem és a foglalkozáson kiosztom) így, a gyermeknek/szülőnek semmit sem kell beszereznie.
A foglalkozást tartja: Habók János bűvész
„Számos fellépés után arra jöttem rá, hogy a gyerekek egy látványos bűvészműsor után kíváncsiak, hogy melyik trükköt hogy csinálom, azaz szeretnének betekintést nyerni a kulisszák mögé. Ebben szeretnék segítségükre lenni. A foglalkozás során bűvész trükköket fognak megtanulni és begyakorolni a gyerekek.”
Információ: Nagyné Tóth Kinga szervező +36 20/249 1580.
Bemutató videó:
www.habokjanos.hu
Jelentkezés a táborba a honlapon a jelentkezési lap kitöltésével, valamint az ezt követő részvételi díj befizetésével történik.
A jelentkezés a részvételi díj befizetésével válik csak érvényessé!
A részvételi díj utalására május 15-től lesz lehetőség.
Utalás: KULT2. II. Kerületi Kulturális Nonprofit Kft. 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.
Bsz:12001008-01351837-00100005.
A megjegyzés rovatba kérem, hogy feltétlenül írják be: Kulturkúria, tábor neve és a gyermek neve. A befizetett összegről a regisztráción megadott adatokra számlát készítünk, amit e-mail címükre fogunk elküldeni.
A jelentkezéseket a részvételi díj utalási sorrendjében vesszük figyelembe.
Jelentkezéseket július 7-ig fogadunk. Ezt követően a jelentkezéseket lezárjuk, a részvételi díjat is eddig az időpontig kell befizetni.
A tábor kezdete előtt 7 munkanappal díjmentesen lemondható a részvétel. Ezen időponton túl történő lemondás esetén a részvételi díj 50%-át tudjuk visszatéríteni.
Pótjelentkezésekre a toth.kinga@kult2.hu email címen van lehetőség.
Amennyiben valamely jelentkező visszavonja jelentkezési szándékát, úgy július 14-ig a jelentkező értesítést kap a táborba való felvételéről.
A tábor megkezdése napján a szülőnek Egészségügy nyilatkozat kitöltésével kell igazolni, hogy a gyermek egészséges és közösségbe mehet.
Az Egészségügyi nyilatkozat elektronikus úton letölthető.
A szülő által aláírt, valamint a tábor kezdési dátumával ellátott Egészségügyi nyilatkozatot a foglalkozás reggelén a tábor szervezőjének adják át. A nyilatkozat kitöltésére a helyszínen is lesz lehetőség! Ennek hiányában a gyermek a táborba nem maradhat.
A tábor 09.00 órától 13.00 óráig tart, ezen időpontokon túl a gyermekekre vigyázó felügyelet nincs!
A táborban a gyermekekkel foglalkozó felnőttek mindegyike egészségügyi alkalmassági vizsgálatokkal rendelkezik.
A tábort a II Kerületi Népegészségügyi Osztály ellenőrzi.