Programok betöltése

< Programok

december 4. / csütörtök / 18:00 / Marczi

LIFT

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ előadása – a testképzavar elleni világnap alkalmából

A testképzavar egy furcsa hóbortnak tűnik mindaddig, amíg nem találkozunk vele közvetve, vagy közvetlenül. Hogy milyen nehézségekkel jár ez a mindennapokban, azt főképp a szakemberek és az érintettek értik igazán.
LIFT című történetünkben 3 ember szorul be egy liftbe, így kénytelenek megismerkedni egymással. Kire hogyan hat a bezártság, hogy lehet határokat húzni egy ilyen helyzetben és mi a dolguk azzal, ha egy társuk súlyosabb állapotban van, mint az elsőre látták volna, ezekre a kérdésekre keressük a választ résztvevő nézőinkel együtt.

Akik bent ragadtak:
Anna: Bagaméry-Nagy Orsolya
Nóra: Lipták Ildikó
Ricsi: Szalai Ádám

Akik kívülről nézték:
Látvány, jelmez: Molnár Anna
Író, dramaturg: Bodor Panna
Rendező: Jobbágy Kata

Az előadás után beszélgetést is szervezünk.
Szakértő vendégeink: Dr. Babusa Bernadett klinikai szakpszichológus és Várnai Zsuzsanna művészetterapeuta és pedagógus
A beszélgetést moderálja: Patonay Anita színházi nevelési szakember

Az előadás létrejöttét támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.

Kategóriák:

Belépő: 5000 Ft

Adatvédelmi áttekintés
Kult2.hu

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.