Nők Magyarországon – Fábián Évi fotókiállítása
A kiállítást megnyitja Wirtz Ágnes művészettörténész, a Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány alapítója, elnöke 2025. január 16-án, 18 órakor.
Nyolcvannyolc nő, nyolcvannyolc portré, nyolcvannyolc élmény – és egy kíváncsian figyelő tekintet.
Nyolcvannyolc pillanat. Látni és láttatni. Nyolcvannyolc nő, nyolcvannyolc élet, nyolcvannyolc tekintet. Nyolcvannyolc női portré. S hogy mi bennük a közös? Mindegyikük valami fontosat, valami egyedit, valami rendhagyót hozott létre az élet számos területén. Némelyek ott virítanak az újságok címlapján, mások csak szűkebb környezetük számára jelentősek. De valamiért mind fontosak. Ez köti össze őket, és egy tekintet: a fotográfus tekintete. Fábián Évit kizárólag az analóg fényképészet érdekli: a film kicsomagolása, a fényképezőgép kinyitása, a film szaga. Fotóit fekete-fehérben készítette, mert a legbelsőbb lényeget kutatja. Természetes fényekkel dolgozik, közben figyel, kíváncsi – tiszteli az alanyait. Azokat a nőket, akiknek már régen kijárt ez a megbecsülés. Piedesztálra emeli őket, s közben próbálja megörökíteni magát az embert. Titkokat keres, gyöngéden lecsupaszít, figyel, lát – és meglát.