Szeptember 21. az Alzheimer-világnap, amelynek alkalmából Örömtáncosaink már szeptember 18-án, csütörtökön egy vidám hangulatú, táncos megemlékezést tartottak a Mechwart ligetben.
A rendezvényen három tánccsoport – a Pasaréti, a XII. kerületi, valamint a Kultúrkúriában működő Örömtánccsoport – tagjai vettek részt.
A közel hetven résztvevő közösen táncolt, egyéni, társas és körtánc formációkban.
A koreográfiákat Timár Zsuzsa és Schróth Ágnes szenior örömtánc-oktatók tanították be, majd nagy szakértelemmel és odaadással vezették a táncokat.
A megemlékezés egy órán át tartott, zenével, mozgással és jókedvvel.
A rendezvény elején Örsi Gergely polgármester úr is köszöntötte a jelenlévőket, s örömünkre ő maga is beállt a táncosok közé, hogy együtt mozogjon a csoporttal.
Az oktatók szintén szóltak néhány kedves, bátorító gondolatot.
A szenior örömtánc nem csupán közösségi élményt és örömöt nyújt, hanem tudományosan igazoltan segít az időskori szellemi leépülés megelőzésében vagy lassításában.
A koreográfiák memorizálása és a mozgások összehangolása serkenti az agyi idegpályák működését, így támogatva az emlékezőképesség megőrzését – nem beszélve a közösségi élmény erejéről és a felszabadító jókedvről.
A nap üzenete volt: Tánccal a feledékenység ellen – mozgással az agy egészségéért
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy velünk táncoltak!