A Klebelsberg Kultúrkúria tavaszi hangversenybérlet-sorozata Érdi Tamás zongoraművész februári fellépése után Papp Tímea hárfa- és Nagy Judit fuvolaművész kamarakoncertjével folytatódik március 27-én. A repertoár összeállításakor az előadók arra törekedtek, hogy olyan művek hangozzanak el, amelyek a legjobban kifejezik a két hangszer légiességét.
A francia impresszionisták szerzeményeit hallhatjuk, Debussy, Fauré, Durand, Massenet, Gluck, Ravel, Godard és Bizet művei hangoznak el – mondta el a Budai Polgárnak Nagy Judit, a márciusi kamaraest egyik fellépője. Papp Tímeával a Zeneakadémia doktori képzésén ismerkedtek meg, ekkor léptek fel közösen először, mikor is Nino Rota fuvola-hárfa szonátáját adták elő. Barátságuk és szakmai kapcsolatuk azóta is tart, immár kilenc éve vállalnak közös fellépéseket.
– A hárfa és a fuvola nagyon jól illeszkednek egymáshoz – tudjuk meg Judittól. – Ez azt jelenti, hogy mindkét hangszer hangzása rendkívül légies. A művek lírai hangját a fuvola, míg a kíséretet a hárfa szólaltathatja meg. Több darab is íródott a két hangszerre, de az eredetileg zongorakíséretes művek is átirat formájában előadhatók hárfán.
A március 27-i koncert a francia impresszionisták műveiből áll össze, mindketten játszanak szólóban, de a legtöbb mű duettben hangzik el, az este nyitó darabja a XX. századi fuvolairodalom legismertebb műve, Debussy Syrinx-e lesz.
Nagy Judit mindezekhez hozzátette, hogy a koncerten minden darab kapcsán elhangzik egy -egy történet, amely segíti az adott műhöz való kapcsolódást és annak megértését.
Fotó: Nagy Gergő
A programról bővebben: https://kult2.hu/program/papp-timea-es-nagy-judit-kamarakoncertje/
Az interjú a Budai Polgár 2025/4-es számában jelent meg.