< Hírek

Művészetterápiás foglalkozássorozat nagyszülőknek és unokáiknak | VISSZATEKINTŐ

Március 1-jén véget ért a Művészetterápiás foglalkozássorozatunk, amelyet kifejezetten nagyszülők és unokáik számára szerveztünk.

A Budapest Főváros Önkormányzat Közösségi költségvetésének támogatásával megvalósuló „nagyszülő-unoka program” egy olyan különleges alkalmat adott, ahol az 5 nagyszülő és 5 unoka közösen alkothattak, és miközben színes képeket hoztak létre, és valami még fontosabbat formáltak: egy mélyebb, szeretetteljes kapcsolatot.

A foglalkozások minden alkalommal különleges élményeket tartogattak. Az alkotás során a generációk közötti különbségek elhalványultak, és a közös munka során szorosabbra fűződtek a szálak. A Kultúrkúria kertjében tett séták során a résztvevők a kedvenc helyüket örökítették meg, s a képeikkel nemcsak a környezetet, hanem egymást is belecsempészték a festményeikbe. Az együtt alkotott művek nemcsak a kreativitást, hanem a szeretet és a közösség erejét is tükrözték.

Ez a program valóban felidézte, hogy a művészet, a közös élmények és az együtt töltött idő hogyan erősíthetik meg a generációk közötti kapcsolatokat. A résztvevők között új ismeretségek születtek, és úgy érzem, hogy minden egyes alkotás, minden közös pillanat egy kicsit közelebb hozta egymáshoz a nagyszülőket és unokáikat.

Együtt nemcsak műalkotásokat, hanem életre szóló emlékeket is készítettek.