Folyamatban

Horváth Dániel: Szoborfej a nappaliban

Vízivárosi Galéria Kapás u. 55, Budapest

Horváth Dániel festőművész, aki ugyanakkor előszeretettel lép túl a festészet médiumán, egyúttal saját komfortzónájának határain, ahol már a családi szerepkörök mellett az alkotói/szerzői szerepek is megkérdőjeleződnek. A szerepek, mint megcsontosodó… Tovább olvasok!

Nők Magyarországon – Fábián Évi fotókiállítása

Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest

Nyolcvannyolc nő, nyolcvannyolc portré, nyolcvannyolc élmény - és egy kíváncsian figyelő tekintet. Nyolcvannyolc pillanat. Látni és láttatni. Nyolcvannyolc nő, nyolcvannyolc élet, nyolcvannyolc tekintet. Nyolcvannyolc női portré. S hogy mi bennük… Tovább olvasok!

Cseppben a magyar tenger – Fábián Évi fotókiállítása

Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest

Az itt kiállított portrék és hozzájuk tartozó szövegek azokról a hazai művészeti és tudományos közéletben közismert személyiségekről készültek, akik 2020 és 2024 között Hazám Díjban részesültek. A Magyar Kultúra Napja… Tovább olvasok!

Kompozíciók – Doncsev Antoni ötvösművész kiállítása

Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest

Kedves Látogatóink! A művész betegsége miatt elmaradt megnyitó új időpontja: 2025. február 7. 18 óra. Megnyitja Sára Ernő Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész.   Fémszobrászattal foglalkozom, szeretem a tűzben forgatott, melegített vas… Tovább olvasok!

Tartásjavító, egészségmegőrző torna 

Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest

Mindenkinek, aki felismerte a rendszeres mozgás fontosságát, és szeretne időt és energiát fordítani az egészségére. Kétféle tornán lehet részt venni: Kedd és csütörtök 8.30-9.30 A hangsúly az ízületek átmozgatásán, az… Tovább olvasok!

MARCZI MUZSIKA – SŐNFELD MÁTYÁS: ZENEBATYU

Marczi Marczibányi tér 5/A, Budapest

MARCZI MUZSIKA Koncertélmény és tanulás Zenei ismeretterjesztő sorozat kisiskolások számára, a zene műfajairól, hangszerekről és zenetörténetről. A fiatal közönséget elismert művészek közreműködésével, az élő zene varázsával és társművészetek segítségével vezetjük… Tovább olvasok!

Event Series Ringató

Ringató

Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest

Családoknak kisgyerekekkel születés utántól hároméves korig. Éneklő, játszó édesanyák, édesapák csoportja, ahová már néhány hónapos kisbabával is lehet érkezni. A foglalkozások célja, hogy oldott, elfogadó légkörben megismertesse a legkisebb gyermekek… Tovább olvasok!

Magház Baba-mama klub

Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest

0-3 éves babáknak és kísérőiknek A Magház a kisgyermekes családok közösségi tere, ahol a 3 évesnél fiatalabb gyermekek és felnőtt kísérőik találkozhatnak egymással és a házigazdákkal szabad játék és pihenés,… Tovább olvasok!

KERÁMIA MŰHELY FELNŐTTEKNEK

Marczi Marczibányi tér 5/A, Budapest

MINDEN KEDDEN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN 10.00-13.00 Műhelyünkben megismerkedhetnek az agyagedények- és tárgyak alakításának lehetőségeivel, valamint mintázást, korongozást, mázazást is tanulhatnak. Foglalkozásvezető: Urbán Krisztina fazekasmester (06 70 317-5767; kriszta.keramia@gmail.com) Az alkalmi részvételi díj és… Tovább olvasok!

Klasszikus balett

Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest

Előkészítő csoport Beiratkozás a II. félévre január 24-én, pénteken, 16.00 - 17.00 óráig a Kultúrkúria 1. termében. 5 éves kortól Az órák feladata a törzs és a láb izomzatának felkészítése a klasszikus… Tovább olvasok!

MADARÁSZ SULI

Marczi Marczibányi tér 5/A, Budapest

7–14 éveseknek MINDEN HÓNAP ELSŐ CSÜTÖRTÖKÉN 16.00–18.00 Tudnivalók és érdekességek a madarak világáról általános iskolásoknak, minden hónap első csütörtökjén a Marczin és harmadik szombatján terepi körülmények között. Madarak egyre gyakrabban fordulnak… Tovább olvasok!

Klasszikus balett

Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest

Klasszikus balett középhaladó szinten  + koreográfia Beiratkozás a II. félévre január 24-én, pénteken, 16.00 - 17.00 óráig a Kultúrkúria 1. termében. A foglalkozást tartja: Exner Judit. Kedd 16.00-16.50. Csütörtök 17.00-17.50.… Tovább olvasok!

Event Series OVIS PLICCS-PLACCS

OVIS PLICCS-PLACCS

Marczi Marczibányi tér 5/A, Budapest

MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN 17.00-18.00 Festés, rajzolás, kreatív alkotás 3-6 éveseknek A Pliccs-placcs foglalkozásokon sokféle festőtechnikával dolgozunk: kipróbáljuk a fröcskölést, csurgatást, nyomdázást, mázolást, de a festék mellett előkerül a gyurma, az agyag,… Tovább olvasok!

Event Series Kyokushin Karate

Kyokushin Karate

Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest

8 éves kortól. A Kyokushin Karate egy álló stílusú, megreformált karate irányzat, amely előtérbe helyezi a valós küzdelmet és a hatékonyságot. A fizikai képességek fejlesztése mellett célja az emberi értékek… Tovább olvasok!

PesthidegkútON – Közéleti beszélgetések

Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest

Őrsi Gergely polgármester vendége: Presser Gábor A beszélgetéssorozat házigazdájaként a II. kerület polgármestere kérdezi vendégeit a helyi identitásról, a történelmi és kulturális határokról, a kertről, a városról, a kertvárosról. Mindarról,… Tovább olvasok!

Egyiptomi hastánc

Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest

Éld át a hastánc varázslatos világát egy olyan tanfolyamon, amely minden korosztály számára nyitott. Nem számít, ha most kezded, vagy már van tapasztalatod! A kedves és támogató légkörben biztosított az… Tovább olvasok!

JÓ{G}ANÉPI

Marczi Marczibányi tér 5/A, Budapest

FEJLESZTŐ TRÉNING (NEM CSAK) NÉPTÁNCOSOKNAK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN 18.30-20.00 A Jó{g}anépi egy jóga alapú képességfejlesztő tréning, melyet tánctanárként néptáncos tanítványaimra gondolva hoztam létre és férjemmel vezetett Intenzív Néptánc nevű vállalkozásunk keretében… Tovább olvasok!

Zumba

Kultúrkúria Templom u. 2, Budapest

12 éves kortól egészen akár 75-ig! Életigenlő latin zene, tánc, gondtalan pillanatok, és sok-sok pozitív energia! Koreográfiák, melyek vissza-visszaköszönnek óráról-órára, és a fogyás, formálódás mellett a buli, az önfeledt mozgás… Tovább olvasok!

Adatvédelmi áttekintés
Kult2.hu

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.